Kövér leírta, miért büntette meg Jakab Pétert közel 10 millió forintra
Ha az Országgyűlés elfogadja a házelnök határozati javaslatát, a Jobbik elnökének fizetnie kell.
Ha az Országgyűlés elfogadja a házelnök határozati javaslatát, a Jobbik elnökének fizetnie kell.
Egymás politikusait fogják támogatni ezekben a kerületekben.
A független képviselőnek feltűnt, hogy a szokásokkal ellentétben nem volt ott Jakab Péter képe a visszás megítélésű MSZP-s politikus mögött a párt bejelentő posztjában.
A Hadházy Ákos mögött egyedül maradt Momentum közleményében azt írta, Tóthot támogatni elvtelen kompromisszum.
A hat párt szerint az Állami Számvevőszék büntetései miatt van szükség a pénzre.
A párt szerint a futball fejlődése közcél, ezért közpénzt kell költeni rá. A jelenlegi taorendszert azonban intézményesített lopásnak tartják.
Egyelőre nem látni, milyen tervei lennének az ellenzéknek a kultúrával, de már vannak emberek, akiket kinéztek az irányítására – írja a HVG hetilap.
Jakab Péter szerint Hiller szakmai felkészültségén túl az is mellette szól, hogy négyszer verte meg a Fideszt.
Budapest főpolgármesterének vélt nyelvproblémái után valószínűleg szándékos válasz ez a vádakra.
Demszky Gábor egykori tanácsadója szerint Dobrevvel, Karácsonnyal és Jakabbal is le lehetne győzni minszterelnököt.
A Jobbik elnöke nem tartja elképzelhetetlennek, hogy pártja csatlakozik az Európai Néppárthoz a 2022-es választások után.
A bíróság figyelmeztetésben részesítette a külügyminisztérium előtt akciózó aktivistákat.
Nyolc párt és mozgalom állt be Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely konzultációs kezdeményezése mögé, amelyben a budapestiek véleményét kérik ki a Fudan-beruházásról, remélve, hogy sikerül lelassítani a kormány elköteleződését a kínai elitegyetem felé.
Eger polgármestere az őt polgármesternek jelölő egyesületből és a közgyűlési frakcióból is távozik.
A DK miniszterelnök-jelöltje elmondta, hogy az ellenzéki pártok hamarosan bemutatják a közös minimumprogramot.
A miniszterelnök-jelölt elmondta, az ellenzéki indulók közül kiket látna szívesen későbbi stábjában. Arra, hogy Gyurcsány Ferencet el tudja-e képzelni a stábjában, azt mondta, ő nem akar szerepet vállalni a következő kormányban.